
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy házikó, ebben lakott három jóbarát: Lara az elefántlány, Athos a zsiráffiú és Sancho a makimajom.
A három jóbarát vígan éldegélt az őserdő kebelén, kebelének közepén. Jó Lara ínycsiklandókat főzött, Athos szorgosan kertészkedett, Sancho pedig gyümölcsöt szedett.
Lara volt a csapat szíve-lelke. Mindenkiről gondoskodott, ápolta a betegeket és együtt sírt a szomorkodókkal.
Athos, a zsiráf, komoly és megfontolt személyiség volt, aki pontosan tudta, hogy hogyan kell házat építeni, gyököt vonni, ismerte a csillagokat és tudta, miből lesz az eső.
Sancho volt a csapat mesélője, ő ismerte a világon a legtöbb mesét, így esténként körbeülték az őserdő lakói és ő örömmel mesélte a meséket, hol vidámat, hol édeskéset, hol szomorkosát.
Ő Történt egy nap, hogy a szél valami egészen édes, földöntúli szépségű hangokat hozott a házukhoz. Ezt a hangot még soha nem hallották és mindhárman némán figyelték. Sancho volt a legkíváncsibb, így ő találta ki, hogy nézzék meg mi lehet ez. Larát és Athost nem kellett sokáig rábeszélni, hisz olyan gyönyörű volt a hang, hogy őket is vonzotta magához.
Átkeltek az őserdőn és óvatosan kukkantottak ki a fák közül. A fákon túl, az őserdő derekában furcsa szerzeteket láttak. Egy tűz körül ültek. Szőrösek és csupaszok egyaránt. Az egyik vékony alak hátán pedig egy kisebb forma alak ült és csengő kacagása volt a hang, ami teljesen elvarázsolta őket. A kisember kacagott, a három jóbarát elvarázsolva figyelte és hallgatta… és már nem tudtak mit tenni, menni kellett ehhez az apró kis emberhez, hozzábújni, vele lenni, minden napot vele tölteni.
Azóta a kis ember ágya fölött figyelnek, hogy semmit el ne mulasszanak.
Lara figyel rá, hogy az étel mind elfogyjon, hűs szellővel legyezgeti a kisbabát, ha lázas.
Athos tanítja a felnőttek tudományára, és fáradhatatlanul válaszol a sok miértre.
Sancho pedig esténként csodameséket súg a kis ember fülébe, hogy álma csodaszép legyen.
Teszik mindezt azért, mert fülüknek a babakacagás a legszebb zene.
Méret: 40 cm